2015. április 29., szerda

A zsánerek, a szivárvány és én


Figyelem a bejegyzés a nyugalom megzavarására alkalmas, szubjektív agymenést tartalmaz! 


Elöljáróban: a zsánerek és én nem szeretjük egymást.
A sokoldalú könyveket szeretem. Kezdjük mindjárt egy megosztó zsánerrel, a westernnel, ez lényegében amerikai történelmi regény. Erre az első munkahelyemen kaptam rá, a napi 8-10 óra banki munka után. Túl fáradt voltam, ahhoz, hogy valami velőset és elgondolkodtató olvassak. Zárójeles megjegyzés: alig jöttem el onnan, elolvastam és megszerettem a Bűn és bűnhődést. Addig azonban a szerelmes regényekkel próbálkoztam (Tiffany, Romana, Júlia), már ameddig bírtam. De olvasás nélkül még rosszabb lett volna! A szép és a jó egyelőre értelmezhetetlen volt a szellemi agyhalál miatt, viszont ezek a füzetek hosszútávon kiborítottak. Így kaptam rá az akkoriban újra kiadott filléres westernekre. Tudni kell, hogy ezeket nagyrészt magyarok írták, akik nem biztos, hogy valaha jártak a tengerentúlon. Mégis sok tetszett közülük, még pedig azok, amiben együtt volt minden:
- izgalom, kaland - kalandregény
- gazdag földbirtokos szegény földbirtokos ellen - némi szépirodalmi hatás
- szerelemi csatározások - romantikus regény
- indián varázsló - misztikum, csoda
Újabban ez a négy főelem már nagyon kevés könyvben van együtt és egyensúlyban, mind különböző zsáner. És akkor bontsuk tovább még ezeket is, gyerekeknek (még tovább bontható), fiatal felnőtteknek, nőknek, férfiaknak.
Zane Grey western környezetben, gyönyörű, fájdalmas szerelmekről ír, erotika nélkül. Bevallom nekem nem is hiányzik a történetekből. Leon Uris, Henryk Sienkiewicz, Nicholas Evans a maga területén ugyanúgy, könnyes, szívszorító romantikát fest, belekeverve más értékek  közé. Az Exodus-ban, a Tűzzel-vassal-ban történelmi háttérrel, háborúban lángol a szerelem. A füstlovag jelenkori helyszínen, tűzugrók világában, kialakuló szerelmi háromszöge szívbemarkolóan igazságtalan, ahol nem lehet ítélkezni a szereplők felett.. Én legalábbis nem tudtam. Érdemes rákeresni, milyen zsánerbe sorolták ezeket a könyveket a Shopline oldalán…
A Csontvárost ki ne hagyjam! A filmet úgy ahogy van, elszúrták. Utólag beismerték, nem vették figyelembe, hogy a könyvet nemcsak tinédzserek és fiatal felnőttek olvassák, de nagyon népszerű a harmincöt év feletti nők (ez megint egy kategória) körében is. Aidan Turner jó pasi, jó színész. Arcot adott Lucien Graymark-nak (Luke-nak), de csak miatta nem fogom többször végignézni a filmet, és bosszankodni az átírások, a lecsupaszítás, az egysíkú tinifilmmé tétel miatt. 
Nem arról van szó, hogy mindenféle "nagy irodalmat" kell a nőkre, tinikre kényszeríteni, de az sem helyes, hogy lebutított, csak nekik íródott könyveket kapjanak, ennél azért többre kellene értékelni úgy általában az embereket.
Most jön a nagy vallomás, meg lehet kövezni: nem tudok zsánerben írni. Írok, ahogy írok. A minősítés jogát meghagyom az olvasóknak... Sokak szerint nonkonformista vagyok, időnként deviáns, feszegetem a határokat, sőt gyakran át is lépem őket.
Miért kellene szétboncolni a szivárványt?
Amikor gyerekként először látjuk, nem észlelünk mást, csak a szépségét. Érzékeljük a színeit, megtanuljunk a nevét, később a színek elnevezéseit is, aztán megtanuljuk, hogyan és miért keletkezik.
A gyerekeknek először csak fényképről kellene látni? Vagy tükörből? Esetleg az egyes színeket külön-külön? Mindaddig, míg mindent nem tudnak róla, nem szabad egészben látniuk?
Az élet olyan, mint a szivárvány. A jó könyvek az életről szólnak. Egészben látod, de csak apránként érted meg a titkait, ahogy tanulsz. Egyre többet tapasztalsz, felnősz. Az égen megjelenő szivárvány valakinek az első, másnak a sokadik, vagy talán az utolsó. A régi könyvek is ilyenek voltak: ha megjelentek, különböző korosztályok olvasták ugyanazt. Sajnos a mai ember általában a könnyen, erőfeszítés nélkül megszerezhető dolgokat keresi, ami csak neki készült. Szükség lenne új szivárvány-könyvekre, amiben lassan mindenki felfedezné önmagát, és ahogy az évek múlásával, újra és újra elolvassa, elkezdi átértelmezni, máshogy értékelni a dolgokat. Kalandosabb, több szépséget, titkot tartalmaz a felfedezésére váró út, mint, amit előkészítettek nekünk... Az utak azonban már egy másik téma. Lehet, hogy majd folytatom, de ha belegondolok, hogy erre a posztra egy másik bejegyzést szántam, a félelemről…