2016. június 10., péntek

Írok!!! Könyvhét van, dedikálás és kedvezményesen kapható az Őrző!


Beleolvastam és maradt: az Álomőrzők blogregényt dolgozom át. 
Ez is fantasy, ám ez a történet sokkal-sokkal romantikusabb, mint az Őrző, kevesebb harc, több szerelem, érzelem. Azért nem szakítok teljesen a történelemmel és a hősökkel, hiszen találkozhattok lovagokkal, szerzetes testvérekkel, nyomozókkal (!), orvosokkal... Játszom kicsit a dimenziókkal, a mi valóságunkat keverem egy középkorihoz hasonló világgal.

Ezt a dalt a blog egyik rendszeres olvasója ajánlotta, szerinte illik Mark és Eliza történetéhez. Igazat kellett adnom neki, hiszen Leander zenéje fantasztikus, ráadásul a dal szövege és a történet közötti összecsengés is vitathatatlan.


Szóval írok... Részlet a bejegyzés végén!

Szombaton 10 és 12 óra között dedikálok Győrben, a Könyvbarlang antikvárium standján, de tegnap már beszaladtam a Belvárosban, mert délután dedikált Benkő László író, akit történelmi regényeiről ismerhettek. Ő írt ajánlást, illetve fülszöveget a Végtelen Mezők Vándora kötethez. Így amellett, hogy vittem neki a könyvecskémből, ismét léleképítő és ihletadó beszélgetést folytattunk az írásról, könyvekről, könyves eseményekről és a lassan ránk szakadó esőről. 
Szerencsére az eső csak kicsit előzte meg a hat órát. Így sikerült gyorsan összepakolni a standot, és megmenteni a könyveket és a könyves ajándéktárgyakat. Szeretettel ajánlom minden könyvbarátnak a Könyvbarlang antikvárium honlapját. Ha szombaton Győrben a Könyvbarlang standját keresitek, délig engem is ott találtok, akkor is megyek, ha esik. De azért kellemesebb lenne napsütésben!

Részlet az Álomőrzőkből (ez volt a blogregény címe, jelenleg munkacím, de már egy új cím is feltűnt a színen, egyelőre még titkos):

A folyóparti úton haladtak, Eliza úgy érezte, mintha rendőri kíséretet kapott volna, annyira rideg és távolságtartó lett a férfi. Nyoma sem volt már a csodás hangú, varázsos szavú mesemondónak. A doktornő minden pillanatban arra várt, egyszer csak félrehajtja a zakója szárnyát, hogy mindenki lássa oldalán a fegyvert. Egy kanyar után a folyó a hátuk mögé került, és egy nemrég épített park fiatal fái közé léptek, melyek még nem adtak árnyékot. Gyerekzsivaj hallatszott az újonnan átadott játszótérről. Eliza a homokozó körül futkározó apróságokat figyelte. A parkon túl már látszottak a szorosan egymás mellett parkoló személykocsik.
A bogárhátúhoz érve Eliza remegő kézzel tette a kulcsot a zárba. Megmerevedett, mikor megérezte Mark kezét a vállán. Megfordult. Az autónak támaszkodva nézett fel a férfira. Várta, talán mond valamit, de csak némán figyelte őt. Aztán lassan fölé hajolt. Eliza felemelte a kezét, ujjait a férfi szájára szorította.
– Mark, kérem, ne – suttogta.
– De, igen, Eliza. Kérem – súgta vissza Mark.
Eliza Mark mámoros zöld szemét nézte, a férfi szája már majdnem az ajkához ért, amikor a közelből fékcsikorgás hallatszott. Olyan hirtelen fordult el, hogy a feje Mark orrához csapódott. A férfi kezét az arcára szorítva előregörnyedt, selymes, hosszú haja előrehullott. A doktornő aggódva hozzáhajolt, de nem bírta megállni nevetés nélkül.
– Ne haragudjon!
– Ez elég egyértelmű figyelmeztetés volt… – nyögte Mark.
– Vérzik az orra? – Megpróbálta elhúzni a férfi kezét az arca elől.
Mark a fejét rázta.
– Nem szédül? Elkísérjem az autójához? – kérdezte Eliza.
– Én meg kísérjem vissza? – Mark kiegyenesedett. A szeme könnyes volt, sziszegve nyomkodta az orrnyergét, de a szája sarkába már ott bujkált a mosoly.
– Nő még nem volt rám ilyen hatással, doktornő – mondta, könnyedén meghajtva magát.
Eliza nem volt biztos benne, hogy szándékos meghajlás volt-e, vagy csak megszédült, és egy kicsit rájátszott, de vitathatatlanul gáláns gesztus volt.
– Köszönöm, Mark – a kezét nyújtotta. A férfi egyetlen pillanatra megérintette, aztán hirtelen megfordult.
– Most mennem kell – mentegetőzött rekedten.
Eliza már csak a hátát látta. Lehunyta a szemét, kezét az ajkához szorítva a kocsijának dőlt. Tisztában volt vele, soha nem csókolózhat Markkal, még csak kíváncsiságból sem. Mert ha az a csók olyan lenne, amilyennek elképzelte, fenekestül felfordítaná az életét. 

Még egy apróság: jelenleg akciósan kapható e-könyvben az Őrző!